A szememet se bírom nyitva tartani, levegőt sem veszek, csak reménykedve állok. Egy rémálom vállt valóra abban a pillanatban amikor nem éreztem a talajt a talpam alatt, és vértől áztatott kezek szorították a nyakam. A lábammal kapálózni kezdek, igyekszem visszarúgni az öltöző ajtaját, a szemem kipattan és egyenesen a férfi dühtől és fájdalomtól teli szemeibe néztem. Pillanatok alatt lepergett előttem az életem minden másodperce és egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy túlélem. Pár órának tűnő másodperc múlva a férfi elengedi a nyakam és én csak repülök. Mintha lassítva történne minden. Várom, hogy nekicsapódjak a falnak, de semmi. Igaz, pillanatok alatt történik, de sokkal többnek tűnik. Végül mégiscsak találkozik először a hátam aztán a fejem az ajtókerettel, majd a padlóval. Hirtelen elsötétül minden, és egyáltalán nem fáj semmi. Ennyi volt...
A levegő hűvös és nyirkos. Várjunk... Ha érzékelem a környezetem légkörét, akkor élek, nem? A fejem szörnyen sajog és nehezen tudom kinyitni a szemem. Erőt veszek magamon és kinyitom a szemeim, de valami éles, piros villogó fény elvakít, így alig látok valamit.
- Medi... Tudom, hogy ébren vagy! Nyisd ki a szemed! - Miki hallhatólag fáradt.
- Várj! Ezt drámaian kell! - Nyekegem.
Próbálok olyan filmbe illően felkelni, de nagyon nem jön össze. Eltakarom a szemem én igyekszem megszokni a sötétet. Valami pince szerű helységben lehetünk, aminek a padlózatát ellepte a víz.
- Lábra tudsz állni?
- Igen, de mi történt? Azt hittem, meghaltam...
- Berúgtad a szekrény ajtaját, ami kicsit beragadt, a fickó hozzá vágott a falhoz, majd miután látta, hogy nem mozogsz, gondolom azt hitte, hogy nem élsz és kisétált, én pedig csak utána jöttem, ki és most a pincében vagyunk. Van itt pár dolog amit fel kell kapcsolni, hogy vissza jöjjön az áram, és eltűnhessünk innen!
- Akkor haladjunk! - Mondom és felugrok, de majdnem hátra esek.
- Minden oké?
- Ja, persze... Menjünk innen! Elegem van ebből a helyből!
Figyelmetlenségem határtalan, így amikor akarnék lépni, majdnem leesek a lépcsőről, mert nem vettem észre.
- Tudod merre kell menni? - Kérdem.
- Igen, gyere! Vagyis... Adj egy lámpát és gyere! - Odaadom a lámpát és ezúttal megpróbálok nem leesni a lépcsőről.
Nagyon remélem tényleg tudja merre kell menni mert, ha nem itt bajok lesznek! A víz teljesen ellepi a lábfejem, hideg és... Nedves! Itt is szembe találkozunk egy a plafonról fellógatott hullával. Hm... Már egész megszoktam, hogy néhol emberekkel díszítik, a szobákat. Tulajdonképpen egész dizájnos. Lehet, hogy én is beújítok egy ilyet a szobámba! Csak... Nem igazi hullával...
- Nem akarod megölelni? - Kérdi Miki.
- Én?! Minek?! Hozzá nem nyúlok! - Ellenkezem.
- Pedig nem ártana... Még mindig vaníliás vagy... Talán ha hulla szagod van, nem vesznek észre az olyanok mint az az ember...
Fintorogva nézek a plafonról lógó emberre. Ha ettől nem fogom elhányni magam, akkor semmitől! Lassan odasétálok hozzá és megölelem. Nem bírom sokáig ölelgetni, olyan rettenetes hulla szaga van.
- Az életben még egyszer nem akarok megölelni egyetlen halottat se! - Mondom és letörlöm magamról a rám ragadt vért.
Ezt követően Miki berángat egy szobába, ahol ugyancsak nagyon sötét van, de a lámpa fénye nagyjából megvilágítja a szobát. Vannak öltözőszekrények, itt is.
- Gyere! Még kell keresni egy gázpumpát és egy főmegszakítót!
Imádom, hogy amíg én csak bambulok egy szobába és szétnézek, addig Miki, konkrétan megcsinál mindent! Már az ajtóban állunk amikor lépteket hallok.
- Állj! - Mondom és vissza rántom. - Te is hallod ezt?
- Mit?
Óvatosan kikukucskálunk az ajtón, és szerencsétlenségünkre, rajtunk kívül van még itt valaki. Az ajtót gyorsan becsapjuk és ismét egy öltözőszekrénybe bújunk. Érzem, hogy a pulzusom emelkedik és egyre gyorsabban veszem a levegőt.
- A mennybe távozott! - Hallom ingerült hangját.
De ez nem ugyan az, mint az előbb... Ez más... Kimászunk a szekrényből és felkapcsoljuk a lámpát ami merülőfélben van. Az ajtó be van törve. Nem vártam mást... Halk léptekkel az ajtóhoz sétálunk és akkor meglátjuk azt a bizonyos valakit aki az előbb betörte az ajtót. Magas, valószínűleg férfi, és valami bot volt a kezében. Hát... Nem tűnik barátságosnak.
Levegőért kapkodva ülünk egy asztal mögött. Mikor kerestünk egy kiutat észrevett az a csávó és egy sötét szobába menekültünk, egy asztal mögé, reménykedve, hogy nem vesz észre. Az elmúlt 17 évem alatt nem próbáltak ennyien megölni, mint az elmúlt pár órában! Azon már nem aggódom, hogy valami édes illatra felfigyel, ugyanis megöleltem a hullát és négykézláb másztam keresztül egy a jó isten se tudja milyen szobán ahol állt a víz. Hirtelen egy hatalmas ütés hallatszik és az ajtó betörik.
- Markó, Markó... - Morogja. - A mennybe távozott!
Mi a frász?! Ezek tuti valami vallásos elmebajosok! A férfi hála istennek nem vesz észre minket ezért kisétál. Négykézlábra ereszkedve mászunk ki a sötét szobából.
- Szerinted elment? - Kérdem.
- Nem tudom... Talán!
Előveszem a lámpát és elkezdek világítani. Sehol senki. Felállok és elindulok abba az irányba amerről jöttünk. Alig világít. Nem hiszem, hogy jót tett neki a víz.
- Van nálad valami elem? - Kérdem.
- Nincs, de ha látok valahol szólok... - Felel Miki.
Gőzöm sincs, hogy merre tartunk, de bejutottunk egy szobába. A szoba egy konyhára emlékeztet, de nem hinném, hogy valamikor is az lett volna. Nem kell sok idő, hogy rájöjjek, köze sincs a szobának a konyhához, sőt... Ez inkább valami... Nem tudom milyen szoba, de nagyon olyan!
- Szerinted, ha felhúzom ezt a kart, visszajön az áram? - Kérdi Miki.
- Próba avokádó! Hajrá! - Felelek.
A kart hiába sikerült feltolni, a fény nem jött vissza... Fenébe!
- Elfelejtettünk valamit?
- Azt hiszem... Ahol felkeltem ott villogott az a piros lámpa, ott nem kell valamit felkapcsolni? - Kérdem.
- Lehet, hogy kéne...
Elindulunk kifelé a szobából. Végig igyekszem a fal mellett maradni, mert a lámpa nem sokat segít, hisz alig világít. Amikor egy másik folyosóhoz érünk elindulunk arra, halkan.
- Hé! Mi a pokol ez?! - Hallunk egy ideges hangot és gondolkodás nélkül elfutunk az ajtó előtt.
Gőzöm sincs merre rohanok, de amikor meglátok egy ajtót és vele szembe egy emelvényt arra felrohanok és megnyomok egy gombot, aminek az lesz az eredménye, hogy az áram visszatér.
- Erre! - Mondja Miki és átrángat pár szobán.
Egy vékony résen keresztül, át egy ajtón, fel a lépcsőn és vissza kerültünk a földszintre.
- Mi a fasz volt ez?! - Kérdem idegesen. - Menjünk innen mielőtt utánunk jön!
- Nyugodj már le a picsába! Nem jön utánunk!
- Jól van, de akkor is menjünk innen! Sikerült kinyitnod az ajtót? - Kérdem.
- Nem, még nem...
- Akkor vissza kéne oda menni? - Kérdem kissé kétségbeesetten.
- Van más választásunk?
Egy nagyot sóhajtok és elindulunk a biztonsági szoba felé. Félve sétálok végig a folyosón, remélem ezúttal nincs itt senki. Miki elkezd nyomkodni valamit a gépen én meg idegesen állok mellette.
- Kérlek igyekezz! - Mondom idegesen.
- Igyekszem!
Mikor kezdek megnyugodni, hogy minden rendben lesz, valaki hátulról megragad és elkezdi a nyakamat szorítani az alkarjával.
- Miki! - Préselem ki magamból társam nevét, de sokra nem megyek vele.
- Egy pillanat!
Hirtelen valami szúrást érzek a nyakamon én összeesek. Tudtomnál vagyok és hallok is mindent, de teljesen megbénultam. Nem látom mit csinál Mikivel, mivel a fejem pont az ellenkező irányba néz, viszont hangokat még, igaz tompán, de hallok.
- Sajnálom gyerekek! Nem akartam ezt tenni veletek! De még nem távozhattok! Még nem! Még sok dolog van aminek a szemtanúja kell, hogy legyetek! Látni fogod? Látod? Az urunk, a Walrider, megmutatja az igazságot, a hitetleneknek! Az egyetlen kiút innen az igazság! Fogadd el az evangéliumot és az összes ajtó kinyílik előtted! - A férfi tisztán és érthetően beszélt, de a végét alig hallottam.
Vajon mit mutathatott Mikinek? És miért nem mehetünk még el? Milyen evangélium? Milyen uruk van nekik? Tényleg valami vallásos szentfazekak lakják ezt a helyet. Igazság? Itt az egyetlen igaz dolog én vagyok és Miki! És milyen ajtók? Gondolom képletesen értette, de akkor is... Ha elfogadom a vallásukat haza mehetek? Mert ha igen akkor beállok én is a Walriderista vallásba! Felvétve, ha ez a neve... Jó, mindegy mi a neve a vallásuknak, az se érdekel miben hisznek, csak éljem túl! Egyre fáradtabb vagyok a gondolatokhoz is. Nem tudom milyen mérget kaptam, de egy biztos...
--- VÉGE AZ ELSŐ FEJEZETNEK ---
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése