2. Fejezet - 1. Rész

A fejem szörnyen fáj és nehezen tudom kinyitni a szemem. Egy fehér szobában találom magam. Kicsi, nincs benne semmi, csak az ágy amin fekszek. Egy gumiszoba? Wow, már csak a kényszerzubbony kell és elmehetek idegbetegnek! Amikor már nem érzem, hogy forog velem a szoba, megpróbálok felállni. A falon több vérrel festett kereszt és "Nyugodj békében" felirat díszeleg. Hát ez nagyon bizarr... Lehet, hogy én gondolkodok sokat, de általában az ilyen szobákban az embereken kényszerzubbony van, ergo le van kötve a kezük. Akkor, hogy tudnak kereszteket rajzolni, meg írni a falra?! Eh... Hülye kérdés... Ennyi erővel azt is megkérdezhetném, miért nem normális semmi, erre se kapnék értelmes választ... Viszont, ha már kérdéseknél járunk... Hová tűnt az a fiú?!  Mikire gondolok. Hirtelen nyikorgást hallok és a hátam mögött lévő ajtó kinyílt. Óvatosan az ajtóhoz megyek és kikukucskálok. Nem szeretném, ha valaki, vagy valami megtámadna. Kétlem, hogy rentábilis lenne a dolog részemről. Valószínűleg utána tervezhetnék a temetésem... Egy emeleti szobában voltam ami egy nagyon sötét, terembe vezet. A terem, vagy szoba két oldalán lépcsőn lehet lemenni, egy alsóbb emeletre, ahol emberek mászkálnak és még több szoba van. Gondolom hasonló mint amiben én voltam. Talán valamelyikben megtalálom Mikit! Ott ahol most én állok, le lehet látni, és szerintem körbe is lehetne menni, de van ahol rácsokat látok és olyan szakasz is ahol leomlott ez a padló és nem hiszem, hogy át lehetne menni.

- Vissza! Menj vissza! Takarodj a közelemből! Áh! Huh... Ne nézz rám! Ne merj rám nézni! - Hallok egy ordibálást, és egy férfi rohan a rácsoknak a velem szemben lévő folyosóról.

Hát, igazából nincs velem szembe, mert számomra rézsutban van a folyosó, de mindegy... Tehát arra van esély, hogy találok valami kijáratot... Mindenek előtt inkább Mikit kéne megtalálnom, mert nem szándékozom itt hagyni, ha már egyszer eljött és látott valamit amit én nem... De szeretném tudni mi volt azon a felvételen amit az a pap mutatott neki! Alighogy lépek kettőt, ismét hangokat hallok, de ezúttal lentről. Ismét egy férfi, de ennek a hangja nem olyan mint a másiké. Valamivel nyugodtabb, de az ő hangjában is hallom a félelmet.

- Nem alszok többet. Egyedül. Hagyj egyedül.

Oké... Hát én eddig se aludtam, ha ez megnyugtat! A lépcső felé sietek. Mellette rácsok, amik elzárják az utat, így egyértelműen csak lefelé tudok menni. A rács túloldalán két ember sziluettjét látom, de nem vagyok benne biztos hogy tényleg ott vannak, vagy csak én képzelem őket oda. Mindegy... Nem akarom megtudni! Gyorsan lesietek a lépcsőn, el egy az oszlopot támasztó beteg, vagyis, ember mellett.

- A véremben vannak és ki karnak jutni... Érzem... - Húha... Valakinek komoly pszichés gondjai lehetnek az tuti!

Kissé nyomaszt, hogy itt mászkálnak ezek a fazonok, akiknek nincs valami bizalomgerjesztő külsejük. Egyenesen félelmetesek! Szerintem... Inkább fönn nézek körül. A lépcső közepén vissza nézek és azt veszem észre, hogy az egyik férfi meredten bámul rám.

- Úgy nézel ki mint aki szellemet látott!

Jó, szia! Gyorsan felszaladok a lépcsőn, mintha misem történt volna. Benézek egy olyasmi szobába mint az enyém és nem is tudom, hogy meglepetésemre, örömömre vagy bánatomra, találok ott egy embert. A sarokban áll, és az arcát takargatja. Csak nem... Fél?

- Azt mondta nem fog bántani téged! - Morogja miközben közelebb sétálok, hozzá. - Ezt mondta.

Én meg azt mondom, hogy lépek innen! Lassan hátrálni kezdek, és kimegyek a szobából. Épphogy megfordulok kiszökik belőlem egy kisebb sikítás, amikor neki ütközök valakinek. Jézusom, csak ne akarjon megölni!

- Medi? - Kérdi egy ismerős hang, mire felpillantok.

- Miki? - Nézek rá döbbenten. - Ah, de jó látni! Hol voltál?

- Odalenn... Esküszöm, hogy ezek nem normálisak! Az egyik a fejét veri a falba, de annyira, hogy a feje és a fal is véres, a többiek meg nem akarnak aludni, meg valami Billyről beszélnek és arról, hogy itt nem orvosok vannak... Jó, ez zavaros!

- Nekem mondod?! Itt mindenki úgy néz ki, mintha bőrdarabokból varrták volna össze! Várj, milyen Billy?!

- Nem tudom, de nagyon megijedtem az embertől aki mondta...

- Van valami ötlet, hogy merre menjünk?

- Egy van!

Miki lerángat a sok fura alak közé és be egy sötét szobába. Előveszem a zsebemből a zseblámpám, ami igaz, már csak alig világít, de több fénye van a semminél. A szoba falán egy nagyobb repedést pillantok meg.

- Csak utánad! - Mondja Miki.

- Remélem nem csak azért engedsz előre, hogy ha valaki meg akar ölni akkor engem öljön meg először... - Mormogom és átpréselődök a résen.

Egy sötét folyosó, nem igazán lehet se jobbra, de balra menni, sokkal inkább felfelé. Felállok egy dobozra, de amikor feljebb akarok ugrani, érdekes hangokat hallok.

- .... még! Csak tartsd! Még...

Jól van... Alighogy felmászok és magam elé pillantok, elkap a halálfélelem és egy nagyobb ordítás kíséretében hanyatt vágódok.

- Nem bánt!

- Honnan tudod?! - Kérdem idegesen.

- Mert az előbb én is megijedtem tőle...

Egy nagyot sóhajtok és felállok. Nem tetszik ez nekem akkor sem... Mögöttem van valami kis fény, de nem tudom, hogy mennyire lenne jó ötlet oda menni. Mondjuk jobb mint maradni!

- Erre? - Kérdem, de a választ nem Mikitől kapom.

- Agh! A fenébe is! Mi a fasz baj van veled?! Senki nem hívott erre, te átkozott elmebeteg! Mi van? Ez beteg! Beteg vagy!

- Igen!

Elindulunk a fény irányába, de  puszta óvatosságból a fém, rácsos ajtót becsukjuk magunk mögött. Alig teszünk pár métert jobb oldalra nyílik egy folyosó, ami vissza vezet a szobákhoz, csak épp a túloldalra, ahová azt hittem nem tudunk jönni. Egy vérben fekvő biztonsági őr mellett sétálunk el, akit nemrég ölhettek meg. Egy fél pillanat erejéig arra gyanakodtam, hogy ő kiabált az előbb, de, ha ölték volna kétlem, hogy így tudott volna ordibálni. Odalenn még mindig ugyan az a halálhangulat uralkodott. Félelmetes az egész!

- Gyere! - Mondja Miki és azon a szakaszon ahol nem volt meg a padló, szorosan a falnak dőlt és azon a kis részen ami maradt elkezdett átmászni a túloldalra.

- Ezt te se gondolod komolyan ugye?! Én még szeretnék életben maradni! - Tiltakozom.

Nem gondolja komolyan, hogy én azon az életveszélyes kis vacakon végigsétálok ilyen magasan, vagy de? Most komolyan, ha leesek itt halok meg és, ha már idáig eljöttem nem most fogok meghalni! És őszintén szólva nem is így akarok! Kell lennie másik útnak!

- Inkább maradsz és megvárod amíg egy beteg megöl?

- Nincs más út?

- Kétlem, szóval gyere, ha élni szeretnél! - Mondja Miki aki ekkor már a túloldalon van.

Francba! Ha ezt túlélem, esküszöm mindent! Nagyot nyelek és óvatosan elkezdek végig csúszni. Hát, akrobata sem leszek! Összeszorítom a szemem és igyekszem semmiképpen se lenézni, bár lehet, hogy nem becsukott szemmel kéne végigsétálnom és akkor nem esnék le.

- Átértem már?! - Kérdem idegesen.

- Már rég, csak váram mikor nyitod ki a szemed!

Kinyitom a szemem és magam elé nézek. pluszban sétáltam így még majd' egy métert.

- Oh, nahát! Élek! Király! Soha nem csinálok ilyet még egyszer!

- Mondtam, hogy nem lesz baj!

De lehetett volna! A folyosó szerencsére ki van világítva. Lehet, hogy hülye kérdés, de nem itt volt az a két csávó?! Mert ha igen akkor nagyon nem tetszik nekem ez a hely. Ha nem akkor se, de mellékes... Amikor valaki nekiront a mellettünk lévő rácsnak, és ordibál, biztos vagyok benne, hogy itt volt az a két ember.

- Ti, ah, ne várjátok meg amíg befejezem! De én megmentettem néhányat nektek! Csak várj... Várj... - Mondja, de a vége már kicsit olyan pszichopatás.

- Szerintem mennünk kéne! - Mondja Miki.

- Támogatom!

Jobbra nyílik egy folyosó a végén zöldes fény, és valami felirat. Nem valami bizalomgerjesztő... A falfelirat mellett valami lift féleség díszeleg, bár nem biztos, hogy az. A felirat ismét csak valami vallásos dolog:"Isten mindig biztosít egy utat. Kövesd a vért!" Értem... Miért pont a vért?! Nem lehetne inkább hangyákat? Vagy pillangókat? Esetleg nyuszikat? Na? Szerintem sokkal jobb lenne.

- Kövessük a vért? - Kérdem.

- Van jobb ötleted?

- Nincs, de te kitudod nyitni az ajtót? - Mutatok a mellettünk lévő lift féleségre, ahová egy csukott üvegajtó nem enged be.

Miki kicsit közelebb áll, majd az ajtó kinyílik.

- Jó, szerencséd volt... - Morgok és besétálok.

Mikor mind a ketten benn vagyunk az ajtó mögöttünk hirtelen becsukódik, és előttünk nem nyílik, hanem egy másik, valamilyen fém ajtó csukódik ránk. Ahelyett, hogy jó lifthez méltóan elindulnánk fölfelé vagy lefelé, valami zöld színű, nem kellemes illatú gázt kapunk a nyakunkba. Mi a franc?! Hát, gázkamrában se akartam meghalni... Amúgy meg... Miért van egy elmegyógyintézetben ilyen?! Még akkor is, ha ez egy börtön. Már azt se értem, hogy ez minek ide...